„Minden olyan kép-zavaros: én termékeny vagyok, egyes fajtáim fészket raknak, a tojás viszont maga a tökéletlen tökéletesség, az élet, de még zárva van benne a jövő, a nagyon is törékeny, szerethető. És ott a bárány, aki szintén ártatlan, törékeny, aztán paff, levágják, hogy a sok koplalás és önkéntes böjt után legyen végre szilárd táplálék, legyen végre hús. Ezért ölnek, a húsért? Az ételért – az életért? És pont bárány, az ártatlan, aki elnémul kivégzői előtt... Fel nem fogható mindez emberi ésszel. És itt a lényeg – hogy ha nem lehet mindent megérteni, és akkor talán jobb is misztériumban hagyni. Ám ő, XY (helyettesítsünk be tetszőleges nevet, például a sajátunkat), aki szorgosan építi Bábel tornyát, azt hiheti, hogy mindent tud. Viszont alkalmasint nem érti azt, ami kívül esik a racionalitáson.
Én pedig, az irracionalitás apró példánya, mostanra visszavonhatatlanul bekerültem a húsvéti ünnepkörbe, tulajdonképpen megtiszteltetésnek is vehetem. Bárány, tojás, fészket rakó nyúl; nincs okom panaszra, én tojom az új életet tavaszonként, és ezzel már majdnem az ember magasára jutottam. Bár én legalább tudom, hogy ez még bőven nem bábeli magasság, legfeljebb kisebbfajta zűrzavar. És azért érdemes lenne még egyszer megnézni, mi is ez a hús-vétel valójában. Hogy mi értelme van az egész élet-halál-s újra élet dolognak. Végül is meglehetnénk húsvét nélkül is, engem aztán igazán nem zavarna.
De úgy tűnik, valamiért mégis szükség van arra, hogy minden évben így tavasz táján, amikor a várva várt meleg és zöld és friss és új megjön, amikor mindenki szerelmes lesz, vagy éppen összetörik a szíve, elmajszoljuk a sonka-tojás-torma-kalács (a nyulat hagyjuk) és egyéb gyanúsan szimbolikus ételek mellé ezt az újjászületés-témát is. Hogy Isten végtelen kreativitással bújócskázott velünk időkön és tereken át, és a végén a saját fiát küldte el, aki test lett a testünkből, hús a húsunkból, és értünk, kis botor porszem-nyulakért és babszem-emberekért odaadta mindazt, amiért mi véresre kaparjuk egymás szemét. Az ég és a föld legutóbbi nagy találkozásánál az áldozat maga az élő Isten volt; azért, hogy mi élhessünk, és ne járjunk a sötétségben, és féljünk többé a haláltól, mert ő szembenézett vele, és kivette a fullánkját.
Mert feltámadt.”